TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2018. április 26., csütörtök

Burgonya és medvehagyma avagy Egyszerűen izgalmas

Természetesen, a tegnapi napot is egyszerűen akartam megoldani.
Sikerült, és egész izgalmas lett 😋
Ma, nagy kihívás elé néztem! 
A feladat: LE KELLETT GYŐZNÖM A LUSTASÁGOM !!!
Sikerült, csak éppen közbe jött a ví 😏














TARTALMAS BURGONYALEVES,
  MEDVEHAGYMÁVAL ÉS MUSTÁRRAL
Hozzávalók:
80 dkg burgonya
2-3 db paprika
1 szál szárzeller
1 db paradicsom
1 fej vöröshagyma
1 ek. mustár
1 ek. liszt
1 cs. medvehagyma
bors, só
A hagymát, a szárzellert, és a paprikát apró kockákra vágjuk, és együtt szépen lepirítjuk őket.
Közben a paradicsomot is felkockázzuk, szépen megpirult alaphoz adjuk, megsózzuk, borsozzuk, mustárral ízesítjük, felöntjük vízzel, és legalább 15 percig, csendesen rotyogtatjuk.
Ez idő alatt a burgonyát megtisztítjuk, kb. 1 centis kockákra daraboljuk, majd az alaphoz adjuk, vízzel felöntve puhára főzzük.
A medvehagymát felaprítjuk.
Egy evőkanál lisztből, zsemleszínűrántást készítünk, még melegében beleszórjuk a medvehagyma felét, és a levesünket besűrítjük vele.
Tálaláskor a maradék aprított medvehagymával szórjuk meg, ezt a kellemes és izgalmas kis levest.

2018. április 24., kedd

Szív és medvehagyma avagy Nem magyarázkodom... fincsi


Drága szívejim, eztetet még tegnapra terveztem, de tudjátok...
Ha ember tervez..., másnapra végez!
Mondjuk indokolhatnám, ezzel-azzal, hogy így meg úgy, munka, kötelesség, éhes emberek ilyesmi... 
De ez igazándiból senkit sem érdekelne.
Engem se.













CSIBESZÍVE-PAPRIKÁS,
  MEDVEHAGYMÁS GALUSKÁVAL
Hozzávalók:
1 kg csirkeszív
10 dkg kolozsvári szalonna
2 fej vöröshagyma
2-3 ger. fokhagyma
2 db paprika
2 db paradicsom
1 p. tejföl
1 ek. liszt
1-2 db babérlevél
őrölt kömény
majoránna
bors, só
A csirkeszíveket megtisztítjuk - a „csúnya” felső végét levagdossuk -, majd 3 részre, 3 karikára vágjuk. Legalább 4-5 órára (nálam ez félnap volt) hideg vízben, hűtőben áztatjuk, közben 1x 2x vizet cserélünk rajta.
A vöröshagymát és a szalonnát felaprítjuk, aztán üvegesre sütjük, rádobjuk a lecsepegtetett szívet.
A paprikát, a paradicsomot feldaraboljuk, a fokhagymát apró kockákra vágjuk, és amikor a szív elveszti nyers színét, ezeket is hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, köménnyel, majoránnával, babérlevéllel ízesítjük, meghintjük fűszerpaprikával, elkeverjük, és vízzel felöntögetve, pörkölt módján, igényünk szerinti puhára főzzük, nálam ez másfél óra volt.  
A főzés végén tejfölös habarással besűrítjük.
Galuskával tálaljuk, amit tálalás előtt, felaprított és vajon megfuttatott, medvehagymával forgatjuk össze.



2018. április 20., péntek

Kelkáposzta és alma avagy Az egészség egészségére


Mivel ma egészséges ételt kellett főznöm, úgy gondoltam legyen kelkáposzta, mert azt már  én is régen ettem... 😉
Szerintem sikerült, vagy legalább is, senki nem mondta, hogy nem 😂













PÁROLT CSIRKEMELL, 
  PIRÍTOTT MAGVAKKAL
    ALMÁS-KELKÁPOSZTA ÁGYON
Hozzávalók:
60 dkg csirkemell
1 kg kelkáposzta
2 db alma 
1 kis fej vöröshagyma
1 ek. mustár
2 ger. fokhagyma
őrölt kömény
őrölt rozmaring (most éppen csak ez volt, de biztos, ami biztos ez mindig van itthon)
bors, só
pirított magvak
A kelkáposzta külső „csúnya” leveleit leszedjük, a torzsáját kivágjuk, a káposztát pedig 2 centis csíkokra, de akár kockákra is vághatjuk.
A vöröshagymát felaprítjuk, üvegesre sütjük, rátesszük a káposztát, megsózzuk, köménnyel és rozmaringgal ízesítve, roppanós puhára pároljuk. (Ha úgy biztosabbak vagyunk, a dolgunkban, akkor az elején egy nagyon kevés kis vizet önthetünk alá, de NE főzzük!)
A csirkemellet felszeleteljük, gyengén megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, picit meglocsoljuk olívaolajjal, és egy forró serpenyőben, pillanatok alatt, addig sütjük amíg elveszti nyers színét, majd mellé dobjuk a durván feldarabolt  fokhagymát, felöntjük annyi vízzel, ami kb. félig ellepi, belekeverjük a mustárt, aztán fedővel letakarva, 15-20 perc alatt készre pároljuk.
Az almát, kis darabkákra, szeletkékre vágjuk és tálalás előtt a még forró! káposztába keverjük.
Tálaláskor különféle pirított magvakkal megszórjuk.
TUDTAD? "A kelkáposzta gazdag vasban, ami serkenti az oxigénáramlását a vérkeringésben."



2018. április 19., csütörtök

Hús és minden avagy Most is főztem - ez big lájk

Kérem szépen, egyszer már készítettem, ilyent, vagy legalább is ehhez nagyon hasonlót.
Akkor haveroknak főztem, akik a főzési idő alatt, eltüntették egy ház tetejét.
Tegnap, a kollegák kerti munkára voltak ítélve, én pedig főztem nekik egy fincsi mindent-bele gulyást...
Hm... asszem jól tudok helyezkedni 😁😉















TETŐSZEDŐ GULYÁS  2.
-6 személyre-
Hozzávalók:
1,20 kg sertéslapocka
25 dkg füstölt tarja
2 pár Debreceni
1,50 kg burgonya
2 fej vöröshagyma
3+1 ger. fokhagyma
2 szál sárgarépa
1 szál petrezselyem gyökér
2 ek. paradicsompüré
2 db paprika
2 db paradicsom
őrölt kömény
majoránna
lestyán
Célszerűnek tartom, a füstölt tarját, felkockázva egy kissé kiáztatni, mert a főzés során előfordulhat, hogy felerősödik, illetve sós lesz az ételünk; de ez természetesen fakultatív.
A hús felkockázzuk.
A vöröshagymát felaprítjuk, és sertészsíron üvegesre sütjük, rátesszük a felkockázott húst, kevergetjük, aztán amikor kifehéredik, hozzáadjuk a paradicsompürét, és három gerezd zúzott fokhagymát, majd finoman lepirítjuk.
Ezután beletesszük a tarját, befűszerezzük, felöntjük annyi vízzel, ami épp ellepi, és pörkölt módján, puhulásig főzzük.
A zöldségeket és a burgonyát megtisztítjuk, és feldaraboljuk, aztán amikor a hús kellően, haraphatóra puhult, hozzáadjuk ezeket is.
Vízzel felöntve, puhára  főzzük.
Közben felkockázzuk a paprikát és a paradicsomot, apróra vágjuk a maradék egy gerezd fokhagymát, a kolbászokat pedig karikákra vágjuk, és az utolsó 8-10 percben ezeket is beleszórjuk.
Készre főzzük, jóízűen befaljuk.



2018. április 18., szerda

Medvehagyma és túró avagy Pogácsa, politika mentesen

Ma reggel szendvicset ettem, mert tegnap a boltban egy anyuka megkérdezte a kisfiát, hogy holnap milyen szendvics legyen reggelire...
Aztán, már itthon, és nem az okoson, útközben, vagy akárhol 😠 egy politikai megosztás kommentjében, előjött egy pogácsás hasonlat...
Nakéremszépen, ugyi nem is kell sokat gondolkodni a -Ma, mit eszünk!-ön, lehet hogy csak ölég figyelni itt-ott és már jön is a zikklet 😁😉













MEDVEHAGYMÁS-TÚRÓS POGÁCSA
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg túró
10 dkg vaj
3 dkg élesztő
1+1 db tojás
1 kis cs. medvehagyma
cukor, só
Az élesztőt cukros, kézmeleg tejben felfuttatjuk.
A medvehagymát felaprítjuk.
A vajat összemorzsoljuk a lisztel, hozzáadjuk a túrót, a medvehagymát, megsózzuk, elkeverjük, beleütjük az egyik tojást, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáborítjuk, aztán alaposan összegyúrjuk. Mint azt általában elmondom – inkább a kezünket lisztezzük a gyúráskor, ha kell többször is és fölöslegesen ne adjunk + lisztet a tésztához!
Langyos helyen, letakarva, duplájára kelesztjük.
A szépen megkelt tésztát kinyújtjuk és meghajtogatjuk; ismét megkelesztjük.
Aztán ismét kinyújtjuk, a tetejét bevagdossuk, majd kiszaggatjuk.
Tepsibe pakoljuk, megkenjük felvert tojással, és 15 perc pihentetés után, előmelegített sütőben, 180 fokon kb.25 perc alatt megsütjük.


Medvehagyma és reggel avagy Szép napot !

SZÉP NAPOT MINDENKINEK 😁









MEDVEHAGYMÁS TOJÁSOS SZENDVICS
2 db
Hozzávalók:
1 db tojás
1 ek. tejföl
medvehagyma
Kápia paprika
reszelt sajt
2 db magos császárzsemle
A tojást a tejföllel szép simára elhabarjuk, megsózzuk, és egy kis olívaolajon megsütjük.
Amikor kész, aprított medvehagymát és apró kockára darabolt Kápia paprikát keverünk hozzá.
Még frissen, langyosan a megvágott zsemlékre pakoljuk és sajtot reszelünk rá.

Szép napot! 



2018. április 17., kedd

Padlizsán és mentes avagy Mert nélküle is fincsi és olcóbb

Tegnap reggel, az jutott eszembe, hogy Muszakát akarok enni... vagy valami olyasmit...és ha picit hasonlít rá azt se baj. Lelkileg rákészültem. Délelőtt a mindenes boltban, feltűnt, hogy a burgonya valamivel olcsóbb mint a hús, ezért úgy éreztem, "Csabi, okos légy!" Nem kell mindig húst enni!
..és akkor bátran használhatsz, nem sokkal olcsóbb alapanyagokat is!
Végül is, mondhatjuk, hogy ez nem olyan drága étek, főleg, ha padlizsán szezon van, és a kis kertben megterem a burgonya, a hagyma, esetleg még a paradicsomot is magunk aszaljuk, a fűszerek az ágyások végén mosolyognak ránk, csak a Feta sajtot kell beszereznünk, és akkor az lehet eredeti görög 😄😉













MUSZAKA, HÚS NÉLKÜL
-ahogy én készítem-
3 db padlizsán (kb.1kg)
50 dkg burgonya
20 dkg vöröshagyma
3 ger. fokhagyma
10 dkg aszalt paradicsom
1 db Kápia paprika
őrölt kömény
majoránna
kakukkfű
lestyán
bors, só
5 dkg vaj
5 dkg liszt
4 dl tej
szerecsendió, só
15 dkg Feta sajt
olívaolaj, zsemlemorzsa,
A burgonyát megtisztítjuk, és 1 centis kockákra vágjuk.
A vöröshagymát felaprítjuk és olívaolajon üvegsre sütjük, hozzáadjuk a burgonyakockákat, zúzott fokhagymával, majoránnával, lestyánnal, kakukkfűvel és borssal ízesítjük, megsózzuk, felöntjük 2dl vízzel, és szép lassan, kevergetve, puhára pároljuk, közben az aszalt paradicsomot és a Kápia paprikát is felkockázzuk, aztán a burgonya közé szórjuk; lehetőség szerint, több vizet ne nagyon adjunk hozzá, illetve maximálisan pároljuk el a levét.
Nem nagy baj, ha a burgonyát enyhén roppanósra hagyjuk, mert még a sütőben is fog kicsit párolódni.
A padlizsánokat, hosszában, szintén centi vastagra szeleteljük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk őket ici-picit! megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal, és 200-220 fokos sütőben 25 percig sütjük.











Besamel mártást készítünk: A vajat felmelegítjük, rászórjuk a lisztet és addig „pirítjuk” amíg jól felhabzik (lényegében vajas-rántást készítünk, de nem pirítjuk túl barnára a lisztet, azért, hogy szép világos -tejmártást- kapjunk), ezt a műveletet, fakanállal végezzük. Viszonylag nagyon sűrű, egybeálló masszát kapunk, vigyázzunk le ne égjen; ezért mindent készítsünk oda időben. Közben a tejet felmelegítjük, majd kézi habverővel folyamatosan kevergetve a sűrű „rántáshoz” öntjük, lehet 2-3 részletben is, pár perc alatt állandóan kevergetve, szép simává főzzük, „puffogtatjuk” borssal és szerecsendióval ízesítjük; majd belemorzsoljuk a Feta sajt felét.











Egy kis tepsit vékonyan kikenünk olívaolajjal, finoman meghintjük zsemlemorzsával, szorosan belepakoljuk a padlizsán felét, ráteszünk, 3-4 evőkanál besamelt, elkenjük, aztán a burgonyaragut egységesen eloszlatjuk rajt. A maradék padlizsánnal betakarjuk, a besamellel leöntjük, és a Feta sajtot rámorzsoljuk a tetejére; én  egy kevéske zsemlemorzsával is meghintettem.
200 fokos sütőben, 40 perc alatt, szépen megsütjük, megpirítjuk.

A SÓZÁSRA FIGYELJÜNK ODA !!!


2018. április 12., csütörtök

Hús és gomba avagy Kaptam egy katarzist

Kaptam egy kis fincsi, őrölt, csípős paprikát.
Akitől kaptam, azt a jó tanácsot adta, hogy csak óvatosan, finoman, picikét meghinteni vele a gulyást és katarzis.
Aztán elkészítettem; igaz nem gulyást, de valami olyasmit, került bele ez + az, egyetlen egy dolog maradt ki belőle...
...de azzal meg úgyis meghintettem tálaláskor 😁
Most, hogy így nézem, lehet hogy két dolog maradt ki belőle 😉
...vagy három; mindegy nem úgy készült, ahogy azt megszoktuk 😏














HÚSOSFAZÉK, GOMBÁVAL ÉS ZELLERREL
Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
25 dkg gomba
20 dkg zeller
15 dkg lángolt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
2 ger. fokhagyma
1 kis dob. paradicsompüré (70g)
őrölt kömény
majoránna
bors, só
sertészsír
A zellert megtisztítjuk és pici kb. félcentis kockákra daraboljuk.
A vöröshagymát felaprítjuk, és zsíron üvegesre sütjük, aztán hozzáadjuk a zellerkockákat és a paradicsompürét. Folyamatosan kevergetve finoman lepirítjuk, ügyelve arra, hogy a paradicsompüré meg ne égjen; megsózzuk, zúzott fokhagymával, őrölt köménnyel, majoránnával és borssal ízesítjük, felöntjük vízzel, és csendesen rotyogtatjuk amíg a húst felkockázzuk.
A hús beletesszük az alapba, megsózzuk és pörkölt módján főzzük, amíg a kellően megpuhul.
Közben a gombát megtisztítjuk és nem túl vékony szeletekre, darabokra vágjuk.
A burgonyát, szintén megtisztítjuk és felkockázzuk és a kolbászt is kockákra daraboljuk.
Amikor a hús már harapható puha, beleszórjuk a gombát, meg, amikor újra felforr a burgonyát, felöntjük annyi vízzel, ami épp ellepi, és készre főzzük, az utolsó 5-10 percben a kolbászt is hozzáadjuk, tálalás előtt egy jó csokor durvára aprított petrezselyem zölddel frissítjük.



2018. április 6., péntek

Spagetti és kész avagy Mindig ezt mondom

Igen tudom, mindig ezt mondom.
Mindig, de most nem fogom,pedig ez valóban egyszerű, gyors, és fincsi.
Ja! ..és a rengeteg hozzávaló...













SPAGHETTI SUBITO
Hozzávalók:
30 dkg spagetti
30 dkg sárgarépa
10 dkg lángolt kolbász
1 p. tejföl
2 ek. liszt
petrezselyemzöldje
olívaolaj és vaj
 A spagettit kifőzzük.
Közben a sárgarépát megtisztítjuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
A kolbászt apró kockákra daraboljuk.
Egy serpenyőben, olívaolaj és vaj keverékén finoman lepirítjuk a sárgarépát, majd hozzáadjuk a felkockázott kolbászt, aztán felönjük egy kis vízzel és roppanós puhára pároljuk.
Amikor elfőtte a levét, meghintjük liszttel, elkeverjük, ismét felöntjük vízzel, és jó sűrűre főzzük.
A tejfölt belekeverjük a sűrű raguba, szükség szerint sózzuk, és gyengén összeforraljuk.
Tálaláskor előtt aprított petrezselyemzöldet szórunk bele, aztán összeforgatjuk a spagettivel; kívánság szerint reszelt sajtot kínálhatunk mellé.